Miért fulladnak meg a seregélyek csapatosan?

1993 és 2013 között Angliában és Walesben tizenkét olyan esetről készült feljegyzés, ahol több – akár 80 - seregély fulladt meg egyszerre. A vadon élő madarak közt, ha olykor előfordul fulladás, akkor is csak egy-egy példány esik áldozatul. Az eseménysorozat tehát igazán különös. Mi lehet az ok? Halálos vírus, műtrágya, méreg? Trauma autóbaleset, villanyvezeték, szélvihar, ragadozó támadása, esetleg tűzijáték miatt? A boncolások szerint a madarak egészséges, fiatal példányok voltak, a halálesetek pedig tavasszal, kora nyáron történtek, betegség, környezetszennyezés, sokk kizárva. De az bizonyos, hogy a seregélyekkel valami nem stimmel, a fulladás sokkal gyakoribb közöttük, mint például a feketerigóknál. Egyéb okok elvetése után a kutatók nem találtak egyéb magyarázatot a jelenségre, mint a viselkedést. A madarak csapatostul járnak az itató- és fürdőhelyekhez, és úgy tűnik, a fiatalok nem jól mérik fel a veszélyt, mivel jár az, ha eláznak a tollaik vagy kiszalad a lábuk alól a talaj.

A fulladásos halál persze nem olyan gyakori, hogy emiatt aggódnunk kellene a seregélyekért. Ennél sokkal nagyobb probléma a fészkelőhelyek hiánya és az egyre kevesebb rovar: az utóbbi 35 évben, 50-ről 3,4 millióra zuhant a seregélyek száma Nagy Britanniában. 

A madaraknál a gének döntik el, hogyan udvarolnak

A mocsaras területeket kedvelő pajzsos cankó hímje jóval nagyobb a tojónál. Nászidőszakban színes tollak nőnek a fején, begye megfeketedik, pofája narancssárga lesz, nyaka körül fekete gallér alakul ki. A hímek egy dürgőhelyen versengenek a tojók kegyeiért. A tojó a fészekhagyó fiókákat egyedül költi ki és neveli fel. Van azonban a cankóhímeknek két másik típusa is. A fehér gallérú „szatellitek” fő célja az, hogy elcsábítsák a tojókat a dürgő, szaporodási helyüket védő hímektől. Még meglepőbb, hogy van olyan, ritkább változat is, aminek színe megegyezik a tojóéval. Természetesen ugyanabban mesterkednek, mint a szatellitek, de őket sokkal nehezebb észrevenni a tojók között.
Egy új genetikai vizsgálat szerint a hímek közötti jelentős különbségért egy „szupergén” felel: egy olyan kromoszómarész, ami száznál több gént tartalmaz. A szupergén több millió éve alakult ki egy kromoszómarész 180 fokos fordulatával. A fordulat miatt ez a régió nem vesz részt az ivarsejtek kialakulásakor lezajló géncserében, így a génvariációk együtt maradtak, és az általuk kódolt sajátosságok közösen öröklődnek.
Később a szupergén egyes szakaszai ismét megfordultak, így alakult ki a tojót elcsábító fehérgalléros típus. A kutatók szerint a fajok és a nemek kialakulásában is szerepet játszhattak hasonló genetikai folyamatok.


Magukra hagyatva

A fiatal gulyajáró madarak szürkületkor megszöknek a nevelőszüleiktől, és az éjszakát a közeli földeken töltik. Csak pirkadatkor térnek vissza. Ez a viselkedés valószínűleg szerepet játszik abban, hogy a kakukkhoz hasonlóan fészekparazita gulyajárók ne a nevelőszülőikre hasonlító madarak közt keressenek párt maguknak később.
Ez létező veszély egyébként. Ha például két cinegefaj fiókáit felcserélik a kutatók, akkor a fiókák nem csak a nevelőszülő énekét veszik át, hanem a viselkedését is, ivaréretten pedig szívesebben párosodnak a nevelőszülő fajához tartozó madarakkal, mint a sajátjukéval. Fogságban a gulyajárókkal is ez történik, rejtély volt eddig, hogy szabadban miért nem.
A nevelőszülőknek sokszor teljesen mások a szokásaik és az élőhelyük, mint a fészekparazitáké. A poszáták például erdőben élnek, rovarokat, hernyókat fogyasztanak. A fészkükbe csempészett tojásból kikelő gulyajárók viszont a nyílt, füves területeket kedvelik, és a rovaroknál sokkal több magot esznek. A kutatók feltételezték, hogy talán a gulyajárók anyja tanítja meg a fiókákat arra, mit kell enni, mert az egyértelmű, hogy sokszor látható a környéken, és olykor hanggal is felel a fiókák csivitelésére. 
A fiókákra és a felnőtt gulyajárókra is rádiós jeladókat helyeztek, valamint vért vettek tőlük, hogy megállapítsák a rokonsági viszonyaikat. Kiderült, hogy a fiókák nem az anyjukat követik, hanem teljesen egyedül hagyják el éjszakára a fészket. Ebből még nem derül ki, hogyan sajátítják el a fajukra jellemző viselkedést felnőttkorukra, de az igen, hogy sokkal különlegesebb a viselkedésük, mint ahogy azt eddig sejtettük.


A szőrzetszín és a viselkedés kapcsolata

Vörös foltos (teknőctarka, kalikó és torbie), fekete-fehér és fekete-szürke macskák kissé agresszívabbak az emberekkel, saját gazdáik bevallása szerint. Bárki, aki ismer macskákat, fel tud sorolni kivételt, ami nem is csoda, hiszen az agresszió számtalan tényező hatására alakul ki, beleértve a nevelést is. Ugyanakkor egyértelmű, hogy a szőrzet színe és a viselkedés között sok állatfajnál jól érzékelhető a kapcsolat, ami genetikai okokra vezethető vissza. Van, amikor érzékszervi problémák állnak a háttérben. A fehér szín például nagyon gyakran jár együtt veleszületett süketséggel, és ennek megfelelően viselkedésváltozással is kutyákban és macskákban egyaránt. Az ezüstszínű izlandi lovaknak gyakran rossz a látásuk.

Érzékszervi problémák nélkül sem ritka, hogy más a viselkedése a különböző színű állatoknak. A szelídségre szelektálás nem csak a viselkedés megváltozásával jár ezüstrókákban, hanem egyúttal a szőrzetben is fehér foltok jelennek meg. Aranyszínű cocker spánielek általában agresszívabbak, mint a foltosak, a koreai jindo kutyák közül pedig rendszerint a fehérek félénkebbek, mint a vörösek.

Mi az összefüggések háttere? Többféle oka lehet. A szőrszínt különböző melanin pigmentek eloszlása és koncentrációja határozza meg. A melanin termelődését az agyalapi mirigy elülső és középső lebenyének melanocitaserkentő hormonjai szabályozzák. Ugyanakkor ezek a hormonok az agyban az étvágyra és a szexuális viselkedésre is hatnak. Emellett a fekete és barna eumelanin termelődése egy ponton közös egy fontos viselkedésszabályozó rendszerével, ezért az eumelanin koncentrációja a viselkedést is módosíthatja. Másrészt a színt és a viselkedést szabályozó gének olykor kapcsoltan öröklődnek, ami szintén ahhoz vezet, hogy a szőrzetszín egyben a viselkedésre is utal.

Visszatérve a macskákhoz: a tanulmány szerzői felhívják a figyelmet arra, hogy vizsgálatuk 1274 egyede között kevés volt a narancs cirmos, a fehér és szürke színű, ami miatt az eredményeket mindenképpen további vizsgálatokkal kell igazolni.

Pérez-Guisado és mtsai, 2006. Heritability of dominant–aggressive behaviour in English Cocker Spaniels, Appl. Anim. Behav. Sci.
Melanin Wikipedia