Aki azt mondja, hogy azért nem ír, mert nem ér rá, az hazudik - vallja Csányi Vilmos professzor,
akiről a Nagykutya csillagképben csillagot neveztek el ismeretterjesztő
munkájának elismeréseként. Ő szabadságként és egyfajta ajándékként élte meg azt, hogy
kutatóként jelentős időt töltött mások munkáinak megismertetésével. A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat konferenciájára készülve kerestem meg.
Minden kutató szembesül azzal a dilemmával, hogy kizárólag saját szakmai cikkeinek megírására összpontosítson, vagy szánjon időt arra is, hogy a tudományos publikációkat a szakmán kívül is megismertesse. Kötelessége egy kutatónak, hogy ismeretterjesztéssel foglalkozzon?
Minden kutató szembesül azzal a dilemmával, hogy kizárólag saját szakmai cikkeinek megírására összpontosítson, vagy szánjon időt arra is, hogy a tudományos publikációkat a szakmán kívül is megismertesse. Kötelessége egy kutatónak, hogy ismeretterjesztéssel foglalkozzon?
Miután a társadalom eltartja a kutatót, ezért az viszonzásul elvárhatja,
hogy elmesélje, mit csinált.
De hol a határ?
Nincs határ. Egyéni megfontolások szerint dől el, ki mit bír. Van, akinek
könnyebb írni, előadni, van, akinek nem megy, rosszul érzi magát. Nem hazafias
kötelesség ismeretet terjeszteni, hanem ez jár a társadalomnak. Kényszerítés
nélkül, aki erre alkalmas, csinálja, mindenki egyéni sajátosságai szerint. Nem
lehet előírni, mint kötelességet. Mikor a Straub laborban dolgoztam, kaptunk
egyszer egy olyan feladatot, hogy mindenki írjon a saját munkájáról. Ezért is
engem utáltak persze. A vége az lett, hogy „ezek nem tudnak írni, írja meg
maga!”. Ennek köszönhettem a szabadságomat. A Sejtbiológia című könyvem előtt
Straub azt akarta, hogy fehérjékről kutassak apró dolgokat. Ettől én irtóztam.
A könyv kéziratának elolvasása után azt mondta: „Belátom, hogy tévedtem.
Magának nem szabad specializálódnia, mert képes sok mindennel átfogóan foglalkozni.”
Ezek szerint Önnek
szabadságot adott az ismeretterjesztés?